Bálint: Tallinn egy aranyos, romantikus kisváros. Finnország a nyugodtság, a gyönyörű tájak, a kihalt városok és a rénszarvasok országa. Norvégia partjai lenyűgözőek, de az árak pofátlanul magasak, Stockholm pedig a gyönyörű nők és gyönyörű autók fővárosa.
Balázs: Mindenkinek ajánljuk a Skandináv körutat, főleg azoknak akik szeretik az enyhe nyarat, és szeretik a természetben eltölteni az időt.
A hazaútról nem terveztünk írni, de a reptéren apró problémával szembesültünk.
Úgy számoltunk, hogy kicsit pakolgatni kell majd, hogy beférjünk a 20 kilós súlykorlátba, és ezzel nem is lett volna gond, csak éppen kiderült, hogy 15 kiló lehet maximum a csomag. Mintegy fél órás pakolást, öltözést követően mindegyik táska átment a rostán, mi pedig jó skandináv módra rendesen felöltöztünk, mint az alant is látható.
MI
Utolsó napunkat leginkább a kultúrának szenteltük. A Királyi Palota, Vaasa Múzeum, Skanzen volt a penzum. Megnéztük a koronázási ékszereket, a palota termeit, ahova még ma is elszállásolják a hivatalos delegációkat. Az épületegyüttes helyén korábban az úgynevezett Három Koronás vár állt, ami 1697-ben leégett.
A Vaasa Múzeumban található a világ egyik legnagyobb épségben megmaradt középkori fregattja, ami 1628-ban, első vízreszállása alkalmával süllyedt el a stockholm partjainál. 333 évet töltött el a "hölgy" a tenger fogságában. A hajót amúgy a 30 éves háborúban akarták szolgálatba állítani, de a tengerfenéken viszonylag kevés segítséget tudott nyújtani a 3 koronás királynak. A hajó tervezési hibák miatt borult fel, nem volt elég hely a ballasztnak, és érdekes módon senkit sem vontak felelősségre az "apró" baki miatt.
Innen a nem messze lévő Skanzenbe mentünk át, ahol időutazásban lehetett részünk, mivel egy egész dombnyi városrész maradt fent, a 18. századot idézve. A vadasparkon kívül a legnagyobb látványosság a kornak megfelelő mesterségeket (üvegfújó, kovács, cipész, esztergályos stb.) bemutató alkalmazottak, akik nemcsak dolgoznak, hanem ott is élnek.
Mire végeztünk a Skanzenben, megint beborult az idő, ezúttal azonban figyeltünk, és egy étteremben vészeltük át a zuhét. Egy helyi mesélte, hogy rendszeresek a nagyobb esők Stockholmban, ezért az ottaniak nem is nagyon zavartatták magukat.
A vásárlás mellett még erre a napra maradt az Ice Bar meglátogatása, amit az eső miatt majdnem kihagytunk. Utóbbi esetben anyagilag biztosan jobban járunk, mivel fejenként 180 koronába (kb. 18 euró) került. Nagyon hideg volt bent (a bejáratnál mindenki hatalmas kabátot kapott, ettől függetlenül a rövidnadrág nem volt jó választás), de egyszer jó poén, meg ittunk egy koktélt is - benne volt az árban.
Balázs: Az egész bár jégből készült, a pult, a poharak, a falak.
Este kétfelé szakadtunk. A többiek az ágyat, én a várost választottam. Előző naphoz képest megsokszorozódott az emberek száma, én pedig egy születésnapot ünneplő trióhoz csapódtam, és velük töltöttem az egész estét.
MI
Fittségtünknek köszönhetően az előző este hosszúsága maximum a szemünkön látszódott, készen álltunk az utolsó állomásra, Stockholmra
A túra végére nagyjából ki is alakult a megfelelő munkamegosztás. Bálint felel a blog kultúrális részéért, én maradok a bulvár témáknál, és hát Balázsnak nem jutott semmi, cserébe hihetetlen lelkesedéssel és kitartással örökíti meg utazásunk szinte minden pillanatát.
Innentől akkor Bálinté a szó. Akaratlanul is pont belebotlottunk a királyi palotánál az őrségváltásba, ezt hívják jó időzítésnek, máshol esetleg mázlinak. Ami látványos volt ugyan, de nagyon hosszú, a tűző napon csak Ádám állta végig. Utána megnéztük a híres templomokat, a Városházát, ahol például a Nobel-díj átadó vacsorát tartják. Külön érdekesség, hogy ezek az épületek apró szigeteken helyezkednek el, melyeket kis hídak kötnek össze egymással.
A szállásra való visszatérés előtt egy kisebb kitérőt iktattunk be, hogy Stockholm egyik nevesebb parkját is bejárjuk. Ezzel nem is lett volna különösebb gond, egy kis séta senkinek sem ártott még meg, viszont nem figyeltünk az égi jelekre. Az eső már akkor ért el minket, amikor fedezék nem volt a közelben, visszafordulni nem lehetett, maradt a séta a viharban. Mire a szállóként funkciónáló hajóhoz értünk kevesen tudták volna eldönteni, hogy csak az eső miatt vagyunk vizesek, vagy tán a tengerben is megmártoztunk. E kellemetlen közjáték nyomán előrukkolhattunk hihetetlen logisztikai képességeinkkel, csak a kivételes tehetséggel megáldott emberek tudták volna az amúgy is lehetetlenül kicsi kabinban annyi ruhát kiakasztani száradni.
Rövid esti pihenőre vonultunk a szárítási művelet miatt egyre melegebb és párásabb kabinba. Az esti műszak tízkor kezdődött, egyetlen célunk az éjszakai élet feltérképezése volt. Elárulhatom, sikerrel jártunk. Minden hely felépítése nagyjából hasonló. Van egy külső része, ahol lehet dohányozni, illetve ahol az arra illetékes eldönti, hogy ki mehet be, vagy ha fizetős a hely, ki fizet, ki megy be ingyen. Szerintem borzalmas ez a rendszer. Kiskirályokat nevel, akik tapasztalatom szerint vissza is élnek "hatalmukkal", plusz hihetetlen tömegek passszírozódnak össze egy-egy hely előtt.
Bálint: Még a buli előtt Baszi próbálta felidézni az orosz lány nevét, Nyesztára emlékezett (eredetileg Nastya), amivel jókedvre derítette a társaságot.
Több helyet is megnéztünk, végül a The Soap Barban töltöttünk el hosszabb időt, majd hazasétáltunk.
Bálint: A hajón játszi könnyedséggel alakítottunk ki ziccereket, és csak rajtunk múlt, hogy nem ütöttük ki az ellenfelet, ellenben itt Stockholmban még a félpályát is nehezen tudtuk volna átlépni.
B&B: Eddig azt hittük, hogy Budapesten vannak a legszebb lányok, de most már tudjuk, hogy csak az ezüstérem nekik.
MI
Búcsúztunk az autótól (összesen 3670 km-t tettünk meg), már csak Helsinkiig kellett vinnie minket. Az odafele úton, azért egy hatalmas vihar elkapott minket - először volt rossz idő Finnországban - és ez ki is tartott délutánig, csak az eső intenzitása változott. Bálint Helsinkit, míg mi Porvoot, az egyik legrégebbi város az országban, választottuk. Sajnos minket sem került el a nagyvárosok átka, és egy kisebb forgalmi akadály miatt a kényelmes menetrendünknek lőttek, úgyhogy szaporáznunk kellett, hogy elérjük a hajót
Balázs: Porvoo óvárosi épületei megőrizték a klasszikus skandináv építészet jellegzetességeit. Szűk, macskaköves utcák, faépületek láthatóak ott.
Bálint: Aki Finnországban jár annak a Radio Aaltot ajánjuk, az egész ország területén fogható, változatos, jó zenét játszik.
A fedélzetre lépést követően olyan érzésünk volt, mintha a Westendbe mentünk volna be. Hatalmas belső tér, üzletek, éttermek mindenhol. Ez volt a 7-es szint. Összesen 13 emelet van a hajón. A 6. még hasonló, mint a hetes, ott is az üzletek, éttermek dominálnak. A 2., 5., 8-11. szinteken voltak a kabinok. 3-4. az autóké, 12-en napozóterasz, uszoda, míg a legtetején volt egy diszkó. Azon kívül még a 8-on is volt egy szórakozóhely (Atlantis), egy kaszinóba ágyazva.
Mire a hajó útnak indult, már felfedeztük az egészet, és rövid pihenőre tértünk. Ekkor már tudtuk, hogy egy hibát elkövettünk. Három jegyet vettünk, ami egy négy ágyas kabinba szólt, így kaptunk magunk mellé egy útitársat, ha saját kabint akarunk, akkor az fejenként 70 euróval lett volna drágább. Viszont a kiskapu már csak ott jutott az eszünkbe, ha a képzeletbeli barátunknak is veszünk egy jegyet, akkor csak mi lettünk volna a kabinban, és még egy szabad ágyunk is marad.
Kilenc körül kezdtünk magunkhoz térni, és az italokat magunkhoz véve kerestünk egy kényelmes kis zúgot. Itt találkoztunk magyarokkal, akikről kiderült, hogy az Atlantis színpadán zenélnek egész éjszaka. Első buli egy kis karaoke volt, ha esetleg lettek volna olyan gondolataink, hogy mi is énekeljünk, akkor a fellépők elég hamar elvették a kedvünket. Szinte hihetetlen módon, de akárki is állt a mikrofon mögé, az eredetit megszégyenítő módon adott elő.
11-kor vége lett a "Megasztárnak", kezdődött a buli. Iszogattunk, buliztunk, de még nem igazán indult be a dolog. A fordulópont érzésem szerint a 12-en történt, amikor szokásos sétánk keretében két jókedvű lányba botlottunk, akik csak annyit kértek, hogy csináljunk egy közös fotót. Kicsit beszélgettünk velük - fiatal svédek voltak, majd szép lassan körünkben üdvözölhettük a kicsit késve érkező bulihangulatot.
Bálint: A buli előrehaladtával olyan érzésem támadt, mintha Ádámnak egy nagy kapacitású nyomkövető rendszere lenne, ami alapján mindig tudta, merre vannak a helyes lányok.
Innentől felgyorsultak az események. Én orosz vonalon indultam el, a többiek pedig készültek a stockholmi napokra, és svéd nyelvleckével kacérkodtak.
Bálint: Miii?
Balázs: A promenád feletti átjáróban álltunk, amikor Ádám szeme ismét felcsillant, és hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy a következő pillanatban - több emeletet rohanva - már a lány mellett állt.
Aztán a hajnal már mindannyiunkat a kabinunkban talált, sajnos rajtunk kívül még egy horkoló plusz vendég is volt, képzeletbeli barátunk helyett.
Bálint: Nem részletezném a bulit, de egyszer mindenkinek el kell ide jönnie.
MI
Utolsó napunk volt arra, hogy kihúzzuk a listánkról a felgyülemlett programpontokat. Láttunk egy több száz éves fatemplomot, ami a világörökség része, megismerkedtünk a finn szauna történetével, majd a végére egy kis csajprogramot is beiktattunk, vásároltunk egy órát.
A nap további részében szocializálódtunk (copyright by Tasy). Az egyik templom működtet Jyväskylä mellett egy szigetet. Az önkénteseik viszik át csónakokkal az embereket, ahol szauna, röplabda-, golfpálya, tűzrakóhely várja őket. Az előző napon megismert lányokkal megbeszéltük, hogy ott találkozunk. Röplabdáztunk, úsztunk, szaunáztunk és lefixáltuk az esti palacsintasütést - nem volt már menekülési lehetőség többé.
Bálint: Nagyon kellemes volt a 22 fokos vízben strandolni.
Több forrásból érdeklődtünk a recept iránt - persze mindenki kicsit máshogy tudta. Ez volt a kiindulási pont, a lányok érkezése előtt volt egy bő óránk, hogy elkészüljünk, az eredmény alant látható.
A kudarcok következtében sűrű telefonálások, hogy mi lehet a probléma. Közben személyi erősítés is érkezett Misi egyik barátja, Hanna személyében. Ő több lisztet javasolt, de a további próbálkozások is kudarcot vallottak. Ekkor érkeztek meg vendégeink, csak kicsit volt kínos a sikertelenség.
Mielőtt tovább pazarolhattuk volna a félresikerült tésztát kiderült, hogy a török lány (nevét egyikünk sem értette) anyjának étterme van, és ő sincs elveszve a konyhában. Végül iránymutatását követve készült ehető palacsinta, és a hangulatra sem lehetett panasz.
Bálint: Iránymutatása alatt értsd azt, hogy kiküldött minket a komnyhából, és egyedül kisütötte az összeset, és mindegyik jól sikerült.Balázs: A kísérletezés miatt a kakaós-gyümölcsös palacsintát, egy kis pirítossal egészítettük ki a vacsorát.
Az estét bulival zártuk, nehogy Jyväskylät partyélmény nélkül hagyjuk el. Nekiindultunk a városnak, egy karaoke bárt néztünk ki. A finn szórakozóhelyekről tudni kell, hogy a legtöbb ingyenes, de a bejáratnál kidobó emberek ellenőrzik a személyiket (elég idős vagy-e), és gond nélkül megtagadhatják a beengedést. Ez a hely is hasonló volt, azonban mi hárman sajnálatos módon nem vittünk magunkkal semmilyen iratot, így annak ellenére sem mehettünk be, hogy a Misinek jó kapcsolatai voltak a helyen.
Továbbálltunk, és végül a roppant fantáziadús nevű Nightba tértünk be. A hely nagyon igényes volt, de a partyhangulatot erősen befolyásolta, hogy érkezésünkkel szinte megduplázódott az emberek száma. Két része volt a bulinak, egyiknél karaoke ment, a másik volt a diszkós. Végül a tánc helyett az éneklés mellett döntöttünk. Hosszas tanakodást követően, Hanna javaslatára az Oops, I Did It Againt adtuk elő örökké emlékezetes formában.
Az éneklés után beláttuk, hogy innen már csak lefelé vezethet az út, így inkább hazafelé vettük az irányt.
MI
Utolsó szakaszához érkezett utunk finnországi része. Ismét Jyväskylä felé vettük az irányt. Korán indultunk - az előző napi fergeteges bulikat rövid idő alatt is ki tudtuk pihenni. Útközben, utolsó lappföldi programként, megnéztük a ranuai vadasparkot, majd gyakorlatilag az egész út során azzal szórakoztattuk magunkat, hogy mennyit fogyaszt a kocsi (12 csík mutatja az üzemanyag szintjét, csíkonként 90 km a megfelelő a táv, Balázs 125-tel a csúcstartó).
Mivel Bálint részéről olyan vádak érkeztek, hogy hanyagolom a túra kultúrális részeit, ezért most Bálint részletes beszámolója következik ranuai kalandunkról. A vadasparkban apró rágcsáloktól kezdve madarakon keresztül a nagyvadakig mindenféle, Lappföldön előforduló állatot láttunk. Nagy területen szinte természetes környezetükben figyelhettük meg őket. Nekem legjobban a lustálkodó medvék, és a területükön egész nap portyázó farkasok tetszettek. A parkban (nagy)gyerekek ügyességi játékokat is játszhatnak.
Balázs: A Bálint nagyjából akkorát ugrik, mint egy farkas.
Balázs: Ádámnak a rozsomák tetszett a legjobban, saját bevallása szerint reggelente levinné a parkba játszani egy kicsit.
Balázsnak azonban a legjobban az tetszett, amikor Bálintot az egyik állat szinte halálra rémisztette. Hosszas csábítgatás után az egyik holló odasomfordált a kerítéshez (melyre nagy betűkkel ki volt írva, hogy semmit sem szabad adni az állatoknak), majd csőrével megfogott egy faágat, amit kidugott a rácson. Bálint ehhez érintette hozzá a park térképét. Majd a holló egy hirtelen mozdulattal rácsapott a papírlapra, és berántotta a ketrecbe.
Bálint: Az ujjamat akarta elkapni, de mivel egy kiáltást követően két métert ugrottam hátra, így megmenekültem.
Erre a napra még egy nagyon fontos projektet terveztünk, hogy a finnek büszkeségében, a Hesburger nevű gyorsétteremben együnk. Közel 400 km után feladtuk a reménytelen várakozást, és az éhséggel való küzdelmet, és máshol ettünk.
Misihez este értünk, aki nem töltötte tétlenül hétfői napját. Összefutott egy magyarul is remekül beszélő olasz lánnyal (Maria), esti társaságunk már meg is volt. Egy kocsmába ültünk be, ahol 10 és 11 között volt a Happy Hour, vagyis négy helyett csak két euró volt a sör, meg a helyiek kedvence a cider - Gabi, ez a te országod! Az olasz lány a nemzetköziség jegyében hozott magával még egy embert (egy török lányt), akivel gyorsan át is beszéltük azokat az időket, amikor a két nép sorsa keresztezte egymást.
Bálint: Ádám el tudott volna képzelni egy kis török megszállást.Ádám: Bolhából elefánt.
Maria kapcsán érdemes megjegyezni, hogy tökéletesen beszél angolul, németül, olaszul, jól beszél és gyakorlatilag mindent ért magyarul, spanyolul sincs gondja, ha beszélnek hozzá. Ezenkívül oroszul, franciául, svédül és finnül sem teljesen nullán áll. Több ízben járt már Magyarországon, és jelenleg is hungarológiát tanul.
Éjfél felé elindultunk haza, miután zárás előtt pár perccel szó szerint kidobtak minket. Egy ideig egyfelé mentünk, és a magyar emlékek kapcsán szóba került a palacsinta, mi pedig botor módon meghívtuk őket másnap estére egy palacsintapartyra.
MI
A legkevésbé eseménydús napnak indult, ehhez képest negyed kilenckor Rovaniemiben a strandon vártuk, hogy egy hatalmas buli vegyen körül minket...
A mai cél Ranua volt, de két megállót is terveztünk. Valahol enni akartunk (ez ismét Ivalo lett, de ezúttal pizza volt a menü), illetve Misit ki kellett rakni Rovaniemiben, mert onnan indult a busza, másnap délelőtt már edzése volt.
Miután Misit kiraktuk a buszállomáson mi is megálltunk egy kicsit, hogy estére vásároljunk. Ekkor láttuk meg a képen is látható strandot, de végül nem mentünk külön oda, mentünk a boltba.
Misi: Rovaniemi a világ legnagyobb kiterjedésű városa.
A boltkereséssel gyakorlatilag a várost is bejártuk, így amellett döntöttünk, hogy megyünk a szállásra. Az út egy hídon át vezetett, és elmentünk a strand mellett is. Nem sokkal azután, hogy elhagytuk felmerült a teljesen érthető kérdés, ha nem sietünk sehova, jó az idő, van strand, akkor miért nem állunk meg?
Mivel ilyen kérdésre csak egy elfogadható válasz van, így megfordultunk, irány a strand! Parkolás az árnyékban, átöltözés a kocsiban, és már kiterítve a törülközők a fűben. Irány a part (...hív nagy a folyó...)!
Frissítően hideg volt a víz, de azért kicsit úszkáltunk benne, utána körbenéztünk a környéken, és a labda pattogásának ismerős hangja csábított minket egy társasághoz. Vadi számára biztos elégtétel lesz a következő történet, amelyben ezúttal nem őt tisztelte meg egy repülő állat végterméke. Ugyanis a mellettünk napozó három lány egyikét gyönyörű módon szarta le egy felettek elszálló sirály. Végig látszott az ürülék útja, majd bacsapódott az egyik lány combjába.
Bálint: Ádám csajokat keresett.
Bekéredzkedtünk, és bizonyítottuk, hogy "fociban is még mindig mi vagyunk a császárok". A játék után érdeklődtünk a bulizási lehetőségekről, biztató dolgokat meséltek, hogy a strandon minden este nagy élet van.
Több sem kellett nekünk, a maradás mellett döntöttünk, maximum a kocsiban alszunk, fiatalok vagyunk még. Ismételten átöltöztünk - most már bulira - felmarkoltuk az italokat és kajákat, jöhet a piknik.
Leültünk a domboldalra, megvacsoráztunk, és vártunk...
Sajnos reményeink nem váltak valóra, minden bizonnyal a rosszabb idő (ekkorra már fújt a szél, gyülekeztek az esőfelhők) miatt, ráadásul, akik ott voltak, azok sem a mi korosztályunkat képviselték (12-16 körüliek voltak).
Bálint: Én nem vártam semmire, aludtam.Balázs: Bálintot csak akkor ébresztettük fel, amikor jó csajok jöttek.
A vacsorával kapcsolatosan még fontos infó, hogy az előző napról megmaradt vaj felolvadt, a két virsli pedig olyan állagúvá vált, hogy megszabadaltunk tőlük.
Fél kilencig bíztunk abban, hogy nem a vihar, hanem egy party zúdul ránk, de végül el kellett fogadnunk az igazságot, a szállás felé vettük az irányt. Ha már arra jártunk, megnéztük, hátha Ranua tartogat számunkra egy kis esti szórakozást, de szomorúan észleltük, hogy az Északi-sarkon is nagyobb az élet, mint ott.
Bálint: Kemi után egy újabb szellemvárost ismertülnk meg.
Kis nehézségek árán, de megtaláltuk a szállást, ahol nem a tulajok, hanem a gyerekük és a barátai fogadtak minket (5, 10 év körüli fiú, akik annyit tudtak angolul, hogy mennyibe kerül a szállás). Megmutatták a házat, odaadták a kulcsot (közben beindítottam a szaunát), és kivettek a hűtőből egy pontosan ugyanolyan vajat és virslit (a csomagban szintén csak két darab volt), mint amit mi kidobtunk délután.
Ezzel a kis érdekességgel zárult a napunk, az utolsó lappföldi éjszakánk.
MI
A hagyományoktól eltérően kihagyom a reggeli kelés nehézségeit, a készülődés hosszú perceit.
A tervezett időpontban indultunk leghosszabb utunkra. Oda-vissza 740 km. Hosszas tanakodást követően még Finnországban tankoltunk, hihetetlenül jól döntöttünk, ugyanis Norvégiában mintegy 20%-kal volt drágább az üzemanyag. Most kicsit ugrok az időben, mivel már a legutóbbi információt is csak Honningsvag városában tudtuk meg, ahol beültünk ebédelni. Életünk legdrágább hamburgere volt (6000 forint volt a hamburger, sültkrumpli, ital kombó). Kicsit drága az élet Norvégiában, mintegy háromszorosa az otthoninak - ekkor ugrott be, hogy nem lehet véletlen, hogy a világ egyik legdrágább városa Oslo.
A rövid kitérő után térjünk vissza a kocsiba és Finnországba. Az itiner első része a határig tartó mintegy 60 km-es szakasz volt. A feltűnően "intenzív" forgalom miatt egy kis fogadással szinesítettük a reggelt. Mindenki tippelt, hogy hány mozgó járművet fogunk látni a határig. Misi 8-at, Balázs 6-ot, Bálint 10-et, míg jómagam (Ádám) 3-at tippeltem.
A verseny hihetetlen izgalmakat tartogatott. Az első 20 km-en mindösszesen egy kocsit láttunk, nem véletlenül próbáltak a többiek az álló kocsikat is mozgóként eladni.
A 30. km után kicsit megélénkült a forgalom, és a verseny utolsó harmadára minden kérdés eldőlt. Összesen 18 autót láttunk a határig (visszafelé már csak hét volt), így Bálint nyert, jutalma egy ital volt.
Alapból komoly határellenőrzést vártunk a finn-norvég határnál (ez azt jelenti, hogy Balázs is elhozta az útlevelét), ehelyett csoda volt, hogy észrevettük, hogy már másik országban vagyunk.
A norvég táj eleinte semmiben sem különbözött a finntől, csak az utak minősége volt rosszabb. Később azonban elértük a tundrát (remélhetőleg földrajz tudásunk nem hagyott cserben minket, és nem írtunk marhaságot). Eltűntek a fák és a sík terep, helyette pedig hegyek, völgyek jöttek zöld aljnövényzettel, és az azt legelő rénszarvasokkal.
A tájról ugyanazt tudjuk mondani, amit már az elmúlt napokban többször is leírtunk, olvassatok vissza nyugodtan.
Bálint: Függőleges sziklák, öblök, kristálytiszta tenger, festői környezet 200 km-en keresztül.
Mintegy hat órányi utazást követően megérkeztünk mai célunkhoz, az Északi-fokhoz. Pénzügyi szempontból Caprihoz hasonlítható a hely. Ahol tudnak, lehúznak. Kétszer fizettünk egy alagútért - mivel Norvégia drága, ezért nagyon sokat - majd még a kilátóhoz külön belépőt is, szintén nem keveset.
Mit kaptunk a pénzünkért? Sajnos a vártnál kevesebbet. Az időjárás ezúttal nem volt kegyes hozzánk (rajtunk kívül senki sem volt rövidnadrágban), a tenger illatát ugyan éreztük, de a meredek sziklafal óriási ködbe burkolózott, ahogy az esetek 80%-ban, semmit sem lehetett látni. Viszont láttunk egy hihetetlen látványos filmet arról, amit elvett tőlünk a sors. Eddigi utunk leghidegebb pontját értük el (éjszakákat nem számítva), 11 fok volt.
Bálint: Olyan volt, mintha a világ egy hatalmas ködfelhőben érne véget.
Balázs: A hegyre felvezető szakaszon - mintegy 20 km - egy keskeny, kanyargó, sávelválasztó nélküli úton csak ritkán fordulnak elő szalagkorlátok, ellenben a hihetetlen sebességgel száguldozó buszokkal. Mindezt persze olyan ködben, hogy az már jónak számított, ha láttam a kocsi elejét.
Hazafelé megmártoztunk a Jeges-tengerben - hideg volt a víz is, az idő is. Innentől főleg a kocsikázás dominált. 10 körül értünk vissza, előtte még megálltunk vásárolni vacsorára.
Sajnos a Mission Vasatokka másodízben is kudarcott vallott - a recepciós lány nem jött át hozzánk, így maradt a szauna, majd utána nagy bölcsességek kimondásával, és némi itóka elfogyasztásával töltöttük az est hátralévő részét.
MI
7:30 Bálint ébresztője megszólal. Bálint és Misi frissen pattant ki az ágyból, míg Balázs és én próbáltunk tovább aludni, büntetésünk trance bömböltetése volt.
9:00 Mindenki útra kész, a fizetéssel kisebb gondok akadnak, mivel nincs kinek adni a pénzt, végül rövid telefonálgatás után a kulccsal együtt ott hagyjuk az asztalon.
9:18 Az út során először engedélyezett a 120 km/h felső sebességhatár.
9:38 Megérkeztünk a ködbe.
10:05 Kitisztult az idő, hihetetlen sebességgel szakadozik a felhőzet. Már Tallinnban is megfigyeltük ezt, de Lappföldre ez hatványozottan igaz.
10:23 Megpróbáltam elaludni, de nem hagyták.
Ádám: Tegnap bezzeg lehetett aludni..
10:38 Megérkeztünk az északi sarkkörhöz és a Mikuláshoz.
11:33 Megyünk tovább, túl vagyunk az első tankoláson, 947 km-t jöttünk, és nem is volt száraz a tank.
11:39 Most derült ki, hogy véletlenül kidobtam a megmaradt a kaját. A tanulság, hogy nem szabad szemeteszacskóba pakolni.
Misi: Oda kellene figyelni!
Ádám: Nekem nem szólt senki.
12:22 Megláttuk első rénszarvasainkat. Anyuka a kölykével.
12:41 Felelevenítettük Reál Tanodás emlékeinket. Csak a szép maradt meg.
Misi: Itt a kapusként lőtt fél pályás gólomra gondoltunk?
Bálint: Az én 2xx gólomra senki sem emlékszik?
Misi: Abból 100 csak az önzőséged miatt a te gólod.
14:31 Vásárlás Ivaloban. Nincs kajálda.
14:45 Nagyon sok éttermet találtunk. Már eszünk is. Nekünk kell az italt kitölteni, ezt kihasználva Baszi körbe is locsolta a pultot egy kis 7uppal.
Bálint: Követtem Balázs példáját, de light kólával.
15:45 Már megyünk is tovább, nincs megállás. Újabb rénszarvas, újabb kilométer mögöttünk.
16:40 Megérkeztünk a szállásra. Gyönyörű helyen, egy hatalmas tó mellett. A faházunk nagy, akár vendégek is elférnek. A tervezett túra előtt gyors fürdés a nem túl meleg tóban, majd Misi kért ágyneműt - recepciós lány csekkolva, helyes.
18:22 Kezdődik a túra.
19:15 Felértünk a csúcsra. A látvány leírhatatlan, erdők és tavak váltják egymást, és még egy kis fényjáték is volt. A nap a felhők mögül csak ki-kibújt, így a táj egyes részei naposak, a többi árnyékos volt. A lefelé útra ketté váltunk, Misivel a Project Inarit választottuk (buli keresés), míg Bálinték egy hosszabb úton vágtak neki a hazaútnak.
Bálint: Ekkor még nem tudtuk, hogy mennyire lesz hosszú.
20:23 Leértünk a hegyről, irány Inari!
20:51 Csodák nincsenek, jön a B terv: Mission Vasatokka.
21:15 Minden tőlünk telhetőt megtettünk, várjuk az eredményt...
22:00 Irány a szauna, többiek még nem értek vissza.
22:15 Telefonos egyeztetést követően kocsival felvettük a többieket. Kicsit eltévedtek. Bálint iránymutatását követték.
Bálint: A tábla, és a használhatatlan térkép alapján nem volt könnyű tájékozódni.
Balázs: Az eltévedés következményeként jártunk egy izgalmas lápvidéken, valamint találkoztunk egy rénszarvassal, ami elsőre ijesztő volt, de mire felfegyverkeztünk, elsomfordált.
22:30 Újfent irány a szauna, ezúttal el is értünk oda. Minden egyes szaunázás után irány a tó. A víz ugyan hideg volt, de miután kijöttél már kimondottam kellemesen éreztük magunkat. Csak a sok szúnyog ne lett volna.
22:55 Új szót tanítottam a szaunában. Most már mindenki tudja, hogy mi az a bidé.
23:30 Szaunázás után visszatértünk hatalmas faházunkba. B tervünk úgy tűnik nem jött be, holnap újra próbálkozunk.
00:00 Inariban nem sötétedett ránk, amit természetesen megörökítettünk.
00:30 Blogírás közben iszogatással múlatjuk az időt, lassan fekszünk el aludni.
MI
Angol szavakra ébredtünk. Misi kilenckor lépett ki szobájából, és azt hittük, telefonál, mivel angolul beszélt. Jó pár pillanat eltelt, mire rájöttünk, hogy minket tisztelt meg külföldi nyelvtudásával. Ígérjük, sokáig fogja még hallgatni.
Pár magyar mondat után Misi elment edzésre, ahol hamarosan megtudta, jöhet velünk. Meg kellett várnunk az edzés végén, így volt egy kis szabadidőnk. Pihentünk, blogot írtunk.
Fél egyre ért vissza Misi, gyors készülődés, ebéd az egyetemen, majd irány észak. A táj szép volt, Kemi előtt nem sokkal álltunk meg vásárolni. A szállásunkat nehezen találtuk meg (kisebb technikai probléma lépett fel, mivel elveszett az a levél, amiben leírták, hová menjünk pontosan), de egy gyors telefon, és már úton is voltunk. Kemitől relatíve messze volt, egy tó partján. A szállás gyakorlatilag egy kisméretű faház volt. Egy éjszakára 50 euróért tökéletes. A kilátás fantasztikus, arról nem is beszélve, hogy éjfél előtt olyan volt az ég, mintha hajnalodna.
A kipakolást követően gondoltuk megnézzük a várost.
Misi: Háromszor jártam eddig a városban a csapattal, de akkor szellemváros benyomását keltette, egy lélek sem volt az utcákon.
Ennél most szerencsésebbek voltunk. Megnéztük az öblöt - nem akarom ismételni magam, de a panoráma gyönyörű volt. Itt ébredtünk rá egy komoly mulasztásunkra, hogy vajat elfelejtettünk venni. Mivel már elmúlt 9 óra, így a helyiek segítségét kellett kérnünk, hol találunk nyitva lévő üzletet. Először a közelünkben üldögélő két lányt kérdeztük meg, nem tudtak segíteni. Tovább folytattuk közvéleménykutatásunkat. Gyakorlatilag Kemi teljes (hölgy)lakossága megismert minket, mire végre sikerült megoldást találni a kérdésre, és megvettük a vajat. Annyira ráéreztünk a közvéleménykutatás ízére, hogy sem egy kis autós üldözés, sem a főutca forgalmának leállítása, vagy éppen egyszerre több célpont sem tántorított el minket a folytatásától.
Bálint: A közel fél órás hajtóvadászat alatt könnyesre nevettem magam, nem tegnap történt velem ilyen utoljára.
Az este további része mindenki számára könnyen kitalálható: a vajat felhasználva vacsoráztunk egy jót, majd koccintottunk párat Baszi egészségére, hiszen 28. születésnapját ünnepelte a mai napon. A koccintásokat szaunázással szakítottuk meg. Egyre jobban tetszik ez az izzadásos dolog. Itt Finnországban külön szauna van a nők és a férfiak számára (ha nincs két szauna, akkor külön időben mennek – családok együtt járnak), ebből kifolyólag meztelenül szaunáznak. Ha a közelben van tó (általában azért ez a helyzet, főleg Lappföldön), akkor ott hűsölnek egyet, majd irány a következő kör. Éljen az egészséges élet!
Bálint: Egyfelől egészségesen táplálkoznak - sok zöldség, gyümölcs, zsírmentes ételek, 100 fajta extra egészséges kenyér, másfelől pedig reggeltől estig tömény alkohol. Ennyit az egészséges életről.
Misi: Sokat isznak ugyan, a nők is, töményet, de amit a Bálint mondott, az kicsit túlzás.
Balázs: A Kemiből látottak alapján nem meglepő, hogy a világon a finneknél van a legtöbb alkoholista.
A párbeszédet követően ismét koccintottunk párszor.
Lefekvés előtt az optimizmus lett úrrá rajtunk:
Misi: Készülj, Inari, jövünk!
MI
Reggel a JJK indulójára ébredtünk, majd a nyugodt reggelit a házirend ismertetése zavarta meg:
- lábbelit az előszobában levenni
- enni, inni csak a konyha területén
Miután mindannyian sikeresen levizsgáztunk a szabályokból, elmentünk a postára. Előző nap jött egy értesítő, hogy küldemény érkezett, bíztunk benne, hogy Balázs jogsija jött meg. Nem kellett csalatkoznunk. Ráadásul kiderült, hogy Baszi bátyjának van humorérzéke, hiszen a többrétegű (legalább 10) csomagolás nem kevés nehézséget okozott számára.
Kicsit sétálgattunk a városban - főutca, kilátó és stadion megtekintva - majd Bálint tanulás céljából ifi hokiedzést tüntetett ki figyelmével.
Bálint: Az egyik játékos apjával beszélgettem, aki elmondta, egy 14 éves gyerek után 2000 eurót kell kifizetni egy szezonra, plusz a felszerelés. Ami külön vicces, hogy panaszkodtak a kevés jégpályára (túl sok gyerek akar hokizni), ha tudnák, mi a helyzet itthon... Lényegesen jobbak voltak nálunk, de nem adjuk fel.
Misi ezalatt tutori feladatát látta el - az újonnan érkező diákok segítése, az egyetem bemutatása tartozik ezek közé. Gyors ebéd után, felmentünk Jyväskylä híres hídjára, ahol testközelből figyelhettük meg a kilátóból már megcsodált tórendszert.
Misi: Jyväskylä egyetemi város, nagyon nagy élet van tanítási időszak alatt.
Misi ekkor már a meccsre pihent, Bálint és Balázs pedig leértékelt papucsot vásárolt. Egy órával a meccs kezdése előtt értünk ki, és az előre kinézett, kapu mögötti helyet foglaltuk el. Bálint - mindannyiunk nevében - egy gyönyörű zászlót dekorált ki, melyre finnül a "A mi kapusunk"-at írta. A zászlót végig kézben tartottuk - az összefoglalóban is látszunk - sokan meg is nézték, de a legjobb az volt, mikor egy idősebb magyar jött oda hozzánk a zászló miatt. Lahtiban volt szenior atlétika vb-n, és a barátaival utazgatott kicsit.
A meccsen telt ház volt (közel 5000 néző) és csak ott derült ki, hogy az ellenfélnél is játszott egy magyar, aki odajött hozzánk a meccs után egy kicsit beszélgetni. Az eredmény nem alakult sajnos jól, éppen ezért csak a jó dolgokat emelném ki: az önkéntesek.
Misi már a meccs előtt is felhívta rájuk a figyelmünket, akik valóban dekoratívak, de sajnos nagyon fiatalok voltak.
Bálint: Szerintem Ádám és Mika célcsoportjába tartoztak.
A nap krónikájához még hozzátartozik, hogy tiszteletét tette a meccsen egy szaktekintély is. Ittuk szavát, párat idéznénk is tőle:
- a taccshoz jól álltak fel
- az időtényező nagyon fontos a futballban
- kiteheti területbe vagy átlőheti a másik szélre (a meccs izgalmait követően már máshogy fogalmazott: "felrúghatják területbe, vagy adhatják a nagy kerót")
- fizikálisan jók, de gyakran elfelejtik a taktikai elemeket, pl: nem zárják be az ellenfelet, de néha igen
Mellesleg az említett urat Balázsnak (NB III-as játékos, 1x-es Budapest Válogatott) hívják. Amúgy általánosságban elmondható, hogy mind a közönség, mind a csapatok nagyon sportszerűek. Megpróbálnak gyorsan játdszani, de sok a technikai hiba.
Ami számunkra nagyon furcsa volt, hogy a nap nem lefelé ment, hanem oldalra. Az estére rányomta a bélyegét az eredmény, megkóstoltuk a helyi Bacardi Breezereket - finomak - majd lefeküdtünk aludni abban a reményben, hogy Misi csatlakozhat hozzánk a lappföldi túrára.
MI
Egyszer valaki - aztán még évente egyszer legalább - arról mesélt, hogy síelésnél miért a harmadik nap a legveszélyesebb. Ennek megfelelően nagyon fontos az optimizmus.
Szóval a következő pozitívumokat említhetjük meg:
- elértük a hajót
- Bálintból csak a szokásos úton távozott bevitt anyag
- gyakorlatilag mindenkinek Nokia telefonja van, eddig egy Sony-Ericssont láttam
- épségben elértük Jyväskylät
Azért a harmadik nap átka minket is utolért, de szerencsére az áldozatok nem mi voltunk, hanem a vakok. Kiderült, hogy Balázs ellenségként tekint rájuk.
Mi történt? Helsinkiben megyünk át a pályaudvarhoz vezető zebrán, miközben szól egy, a vakokat segítő, hang. Ez talán mindenki számára ismerős, ezért volt meglepő, hogy Balázs mennyire a pokolba kívánta azt a bizonyos hangot, egyértelműsítve kívánságát, hogy a vakokat elgázolják a zebrákon.
Balázs: Rohadtul nem ezt mondtam!!!
Most ki is fejteném a pozitívumokat részletesebben is.
Majdnem elaludtunk, de Balázs megmentett minket, így egy öblös “Jó reggelt, gyerekek!”-re pattantunk ki az ágyból, és nagy rohanás után elértük a lélekvesztőre legkevésbe sem emlékeztető kompot. Jót aludtunk az úton, én megismerkedtem Vilmával és Renátával, két litván lánnyal, ők sajnos Tamperébe mentek.
Helsinkire csak pár óránk volt – ami elég is. Láttunk egy szép katedrálist, egy ortodox templomot, és mivel három a magyar igazság, ezért a városnézés végére még egy különleges templomot is beiktattunk. Aminek helyét egy sziklából vájtak ki, és abba építették bele a szentélyt. A központban a pár hangulatos sétálóutcát érdemes megnézni. A parton egy nagyobb piacra tévedtünk, ahol nem tudtunk ellenállni a gyönyörű szinekben pompázó gyümölcsöknek, végül ettünk málnát, melyet a finn szokásoknak megfelelően nem mostunk meg.
Egy apróság bekavart azért, mikor le akartuk rakni a megőrzőbe csomagokat, egy nő a pult mögül finnül kezdett beszélni hozzánk. Szóltunk, hogy nem értjük, úgyhogy elmondta még egyszer, majd még egyszer. Magyarországon legalább másodszorra hangosabban és szótagolva próbálkoznak.
Kora délután átvettük a bérelt kocsit (szinte teljesen új, full extrás, diesel C4), és elindultunk északnak. Az otthonihoz képest a finn utak szélesebbek, de az igazi különbség a tájban rejlik, tavak és fenyvesek váltják egymást már az ország déli részén is.
Bálint: Ádám ezúttal a navigátor szerepében aludta végig az utat.
270 km vezetés után megérkeztünk Jyväskyläba, ahol Misi már várt minket. Egy “emberes hello” után elmentünk vacsorázni. A korábbi napok fáradtsága, és a Misi másnapi fontos meccse miatt korán lefeküdtünk.
MI
Kilencre volt belőve az ébredés. Szokás szerint én keltem fel elsőként.
Bálint: Persze! Én voltam a legfrissebb.
Balázs: Még az ágyban fetrengett az Ádám, mikor mi már reggeliztünk.
A menü joghurt és pirított kenyér volt (én csináltam). 10 körül indultunk el. Megnéztük a tengert - a Duna is tisztább, és egy helyen annyira büdös, hogy csak a szakasz rövidsége mentette meg Baszit a hányástól - és a mellette található falloszra emlékeztető obeliszket.
Ezután rövid séta keretében a helyi Citadellán - erőd és bárok nélkül - átsétálva megnéztük a Madonna koncert helyszínét, majd órákat ácsorogtunk Tallinn egyik nevezetességénél, Péter cár egykori nyári rezidenciájánál, míg Baszi kiélte fotós hajlamait. Sok kacsa és virág képe emlékeztet minket Baszi vállalkozó kedvére és az eddig nem ismert romantikus oldalára.
A környék gyakorlatilag egybefüggő parkok sorozata volt, a füvet bármelyik magyar klub megirigyelhetné.
Balázs: Kultúra címszó gyanánt a helyi szépművészeti múzeumot vettük célba, de hétfő lévén zárva volt, nem eshettünk kísértésbe. Ádám viszont berontott a női wc-be, talán ő mégis kísértésbe esett.
Bálint erőteljes unszolására elmentünk ebédelni. Vapiano volt a hely neve, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, stílusra olasz. A kaja is jó, de nem csak ez a lényeg. Nincs kiszolgálás, belépésnél mindenki kap egy bankkártya méretű plasztiklapot, és arra lehet rendelni. Ha pedig kész van a kaja, akkor egy kis távirányítószerű kütyü jelzi, lehet menni a pizzáért. A fő csáberő persze az ingyen net :)
Balázs: Az nem távírányítószerű, hanem villogó vibrátor kütyü. Az én számom 17-es volt.
Itt elváltunk házigazdánktól, Kristiinától, és hosszú sétára indultunk az óvárosba. A középkori várfal - az őrtornyokkal együtt - szinte teljes egészében megmaradt. A falon belüli városrész a macskaköves utcákkal, kis sikátorokkal, eldugott lépcsőkkel szép és nagyon hangulatos. A legmaradandóbb élmény egyértelműen Alexander Nyevszkij katedrálisa volt. 1900-ban adták át, az útikönyv szerint nem illik a környezetébe, de amúgy Tallinn egyik legszebb épülete. Ezt mindenkinek tudnia kell.
Rövid pihenőt tartottunk egy McDonald's-ban (újabb ingyen net :), ahol annyi friss impulzus (értsd: jó nők) ért minket, hogy már a többiek sem vetették el az esti buli lehetöségét. Hat körül elindultunk visszafelé, közben nagyobb összeget invesztáltunk a későbbi jókedvünkbe.
Pihenés, pihenés, pihenés volt a menetrend, majd szép lassan bekapcsoltuk a zenét, kinyitottuk a vodkát, végül kórust alakítva adtunk koncertet Kristiinának a nagyszobában.
11-kor nekivágtunk a tallinni éjszakának. Bulit nem találtunk.
Bálint: A befelé útról semmit sem tudok mondani, ugyanis nem emlékszem rá. Ádám kicsit később ért haza, öt lánynak tíz percébe tellett, hogy utánunk küldjék.
Módosult tudatállapotban hajtottuk álomra fejünket, ennek köszönhetően Baszi ezúttal nyugodtan horkolhatott.
MI
Egy kis egyéni beszámolóval kezdek, hiszen az első naphoz a készülődés is szervesen hozzátartozik.
Délutánra egy gyors sütögetés volt a terv, majd utána gyors pakolás, majd alvás. Hajnal egyre sikerült is bepakolni...
Ez még akár tervszerű is lehetne, de előtte jöttem meg Dunakesziről, nagyobb mennyiségű "kólával és ananászlével" a gyomromban. Húsz perc alatt be is pakoltam, majd irány a Moulin Rouge (retro party). Ott is még lecsúszott pár ital, de indulásra visszaértem.
Mikor a többiek megjöttek, én pörögtem, mindenki más ki volt dőlve. Szóval már kezdésnél csalódást okoztak :)
Balázs: Kivételesen időben lementem a ház elé, a reptérre menet feltűnt, hogy Ádám mennyire pörög, ellentétben velünk.
Bálint: Ádám konkrétan részegen érkezett :)
Röviden az útról:
Balázs: Majdnem minden gond nélkül jutottunk át a biztonsági ellenőrzésen, csak Bálint samponja esett áldozatul a figyelő szemeknek.
Repülő- és buszutak főleg alvással teltek.
Balázs: A gépen szokás szerint Ádám aludt el elsőként - ezúttal a felszállást sem várta meg.
Bálint: Éppen csak elhagyták a repülő kerekei a biztonságot nyújtó hazai földet, amikor Baszi mellékesen megjegyezte, hogy a jogosítványát otthon hagyta - mintegy 3200 km kocsikázáshoz ilyen hozzáállás kell. Balázs entré-ja után szükség volt néhány percre, hogy a kedélyek megnyugodjanak.
Az átszállási idő is gyorsan elrepült, egy kis buszozás, egy kis alvás, egy kis vásárlás. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Bálint bátorítására én egy kólához fizetség nélkül jutottam hozzá. A londoni reptereken a WHSmith nevű helyen lehet venni újságot, üdítőket. Általában a szomszédos üzlet azonos cégér alatt a könyveket szokott árulni, és ott is lehet fizetni, de legalább nem kell sorban állni. Itt nem voltak egymás mellett, de én megpróbáltam a könyvesboltban fizetni, nem engedtek, vázoltam a többiek számára a helyzetet, és végül nem fizettem.
Balázs: London Bálint számára újabb nehézséget tartogatott. Az átvizsgálás után ezúttal egy zselé számára ért véget idő előtt a túra. Ezt már jobban sajnálta. Míg Bálinték máshol aludtak, én egy helyes lány mellett ültem, de mint hűséges ember, szóba se álltam vele.
Ami óriási tragédia volt, hogy egyetlen helyen volt csak ingyen net, ráadásul az is Tallinnban.
Miután megérkeztünk Kristiinahoz (nem elírás a két i egymás mellett, itt vannak Ádám kompatibilis nevek), bementünk sétálni egy kicsit a városba. Én érdeklődtem a bulizási lehetőségekről (egy nagyon kék szemű lány is besegített), másnap pedig teszteltük a város éjszakai életét (kritika érkezik majd).
Közben meglátogattuk a Hell Hunt nevű helyet (helyi sör, cider tesztelve).
Balázs: A pub nagyon hangulatos volt, ahol természetesen mindenki alkoholtartalmú italt rendelt, kivéve Ádámot, ő általános megdöbbenésre kólát ivott. A sör egy kicsit vizesebb a szokásosnál, de azért jó volt.
Sajnos az ugyanott bulizó lánybúcsú tagjai a nyelvi korlátok miatt nem velünk foglalkoztak, de legalább Bálint túlette magát, azóta is nyögi :)
Bálint: Ádám alkohol nélkül is elfáradt annyira, hogy jó ötletnek tűnt számára pulcsi nélkül felfrissíteni magát a hűs tallinni éjszakában. Szerencsére én figyeltem, így nem érték újabb veszteségek a csapatot.
MI
