A hagyományoktól eltérően kihagyom a reggeli kelés nehézségeit, a készülődés hosszú perceit.
A tervezett időpontban indultunk leghosszabb utunkra. Oda-vissza 740 km. Hosszas tanakodást követően még Finnországban tankoltunk, hihetetlenül jól döntöttünk, ugyanis Norvégiában mintegy 20%-kal volt drágább az üzemanyag. Most kicsit ugrok az időben, mivel már a legutóbbi információt is csak Honningsvag városában tudtuk meg, ahol beültünk ebédelni. Életünk legdrágább hamburgere volt (6000 forint volt a hamburger, sültkrumpli, ital kombó). Kicsit drága az élet Norvégiában, mintegy háromszorosa az otthoninak - ekkor ugrott be, hogy nem lehet véletlen, hogy a világ egyik legdrágább városa Oslo.
A rövid kitérő után térjünk vissza a kocsiba és Finnországba. Az itiner első része a határig tartó mintegy 60 km-es szakasz volt. A feltűnően "intenzív" forgalom miatt egy kis fogadással szinesítettük a reggelt. Mindenki tippelt, hogy hány mozgó járművet fogunk látni a határig. Misi 8-at, Balázs 6-ot, Bálint 10-et, míg jómagam (Ádám) 3-at tippeltem.
A verseny hihetetlen izgalmakat tartogatott. Az első 20 km-en mindösszesen egy kocsit láttunk, nem véletlenül próbáltak a többiek az álló kocsikat is mozgóként eladni.
A 30. km után kicsit megélénkült a forgalom, és a verseny utolsó harmadára minden kérdés eldőlt. Összesen 18 autót láttunk a határig (visszafelé már csak hét volt), így Bálint nyert, jutalma egy ital volt.
Alapból komoly határellenőrzést vártunk a finn-norvég határnál (ez azt jelenti, hogy Balázs is elhozta az útlevelét), ehelyett csoda volt, hogy észrevettük, hogy már másik országban vagyunk.
A norvég táj eleinte semmiben sem különbözött a finntől, csak az utak minősége volt rosszabb. Később azonban elértük a tundrát (remélhetőleg földrajz tudásunk nem hagyott cserben minket, és nem írtunk marhaságot). Eltűntek a fák és a sík terep, helyette pedig hegyek, völgyek jöttek zöld aljnövényzettel, és az azt legelő rénszarvasokkal.
A tájról ugyanazt tudjuk mondani, amit már az elmúlt napokban többször is leírtunk, olvassatok vissza nyugodtan.
Bálint: Függőleges sziklák, öblök, kristálytiszta tenger, festői környezet 200 km-en keresztül.
Mintegy hat órányi utazást követően megérkeztünk mai célunkhoz, az Északi-fokhoz. Pénzügyi szempontból Caprihoz hasonlítható a hely. Ahol tudnak, lehúznak. Kétszer fizettünk egy alagútért - mivel Norvégia drága, ezért nagyon sokat - majd még a kilátóhoz külön belépőt is, szintén nem keveset.
Mit kaptunk a pénzünkért? Sajnos a vártnál kevesebbet. Az időjárás ezúttal nem volt kegyes hozzánk (rajtunk kívül senki sem volt rövidnadrágban), a tenger illatát ugyan éreztük, de a meredek sziklafal óriási ködbe burkolózott, ahogy az esetek 80%-ban, semmit sem lehetett látni. Viszont láttunk egy hihetetlen látványos filmet arról, amit elvett tőlünk a sors. Eddigi utunk leghidegebb pontját értük el (éjszakákat nem számítva), 11 fok volt.
Bálint: Olyan volt, mintha a világ egy hatalmas ködfelhőben érne véget.
Balázs: A hegyre felvezető szakaszon - mintegy 20 km - egy keskeny, kanyargó, sávelválasztó nélküli úton csak ritkán fordulnak elő szalagkorlátok, ellenben a hihetetlen sebességgel száguldozó buszokkal. Mindezt persze olyan ködben, hogy az már jónak számított, ha láttam a kocsi elejét.
Hazafelé megmártoztunk a Jeges-tengerben - hideg volt a víz is, az idő is. Innentől főleg a kocsikázás dominált. 10 körül értünk vissza, előtte még megálltunk vásárolni vacsorára.
Sajnos a Mission Vasatokka másodízben is kudarcott vallott - a recepciós lány nem jött át hozzánk, így maradt a szauna, majd utána nagy bölcsességek kimondásával, és némi itóka elfogyasztásával töltöttük az est hátralévő részét.
MI
