Utolsó szakaszához érkezett utunk finnországi része. Ismét Jyväskylä felé vettük az irányt. Korán indultunk - az előző napi fergeteges bulikat rövid idő alatt is ki tudtuk pihenni. Útközben, utolsó lappföldi programként, megnéztük a ranuai vadasparkot, majd gyakorlatilag az egész út során azzal szórakoztattuk magunkat, hogy mennyit fogyaszt a kocsi (12 csík mutatja az üzemanyag szintjét, csíkonként 90 km a megfelelő a táv, Balázs 125-tel a csúcstartó).
Mivel Bálint részéről olyan vádak érkeztek, hogy hanyagolom a túra kultúrális részeit, ezért most Bálint részletes beszámolója következik ranuai kalandunkról. A vadasparkban apró rágcsáloktól kezdve madarakon keresztül a nagyvadakig mindenféle, Lappföldön előforduló állatot láttunk. Nagy területen szinte természetes környezetükben figyelhettük meg őket. Nekem legjobban a lustálkodó medvék, és a területükön egész nap portyázó farkasok tetszettek. A parkban (nagy)gyerekek ügyességi játékokat is játszhatnak.
Balázs: A Bálint nagyjából akkorát ugrik, mint egy farkas.
Balázs: Ádámnak a rozsomák tetszett a legjobban, saját bevallása szerint reggelente levinné a parkba játszani egy kicsit.
Balázsnak azonban a legjobban az tetszett, amikor Bálintot az egyik állat szinte halálra rémisztette. Hosszas csábítgatás után az egyik holló odasomfordált a kerítéshez (melyre nagy betűkkel ki volt írva, hogy semmit sem szabad adni az állatoknak), majd csőrével megfogott egy faágat, amit kidugott a rácson. Bálint ehhez érintette hozzá a park térképét. Majd a holló egy hirtelen mozdulattal rácsapott a papírlapra, és berántotta a ketrecbe.
Bálint: Az ujjamat akarta elkapni, de mivel egy kiáltást követően két métert ugrottam hátra, így megmenekültem.
Erre a napra még egy nagyon fontos projektet terveztünk, hogy a finnek büszkeségében, a Hesburger nevű gyorsétteremben együnk. Közel 400 km után feladtuk a reménytelen várakozást, és az éhséggel való küzdelmet, és máshol ettünk.
Misihez este értünk, aki nem töltötte tétlenül hétfői napját. Összefutott egy magyarul is remekül beszélő olasz lánnyal (Maria), esti társaságunk már meg is volt. Egy kocsmába ültünk be, ahol 10 és 11 között volt a Happy Hour, vagyis négy helyett csak két euró volt a sör, meg a helyiek kedvence a cider - Gabi, ez a te országod! Az olasz lány a nemzetköziség jegyében hozott magával még egy embert (egy török lányt), akivel gyorsan át is beszéltük azokat az időket, amikor a két nép sorsa keresztezte egymást.
Bálint: Ádám el tudott volna képzelni egy kis török megszállást.Ádám: Bolhából elefánt.
Maria kapcsán érdemes megjegyezni, hogy tökéletesen beszél angolul, németül, olaszul, jól beszél és gyakorlatilag mindent ért magyarul, spanyolul sincs gondja, ha beszélnek hozzá. Ezenkívül oroszul, franciául, svédül és finnül sem teljesen nullán áll. Több ízben járt már Magyarországon, és jelenleg is hungarológiát tanul.
Éjfél felé elindultunk haza, miután zárás előtt pár perccel szó szerint kidobtak minket. Egy ideig egyfelé mentünk, és a magyar emlékek kapcsán szóba került a palacsinta, mi pedig botor módon meghívtuk őket másnap estére egy palacsintapartyra.
MI
