A legkevésbé eseménydús napnak indult, ehhez képest negyed kilenckor Rovaniemiben a strandon vártuk, hogy egy hatalmas buli vegyen körül minket...
A mai cél Ranua volt, de két megállót is terveztünk. Valahol enni akartunk (ez ismét Ivalo lett, de ezúttal pizza volt a menü), illetve Misit ki kellett rakni Rovaniemiben, mert onnan indult a busza, másnap délelőtt már edzése volt.
Miután Misit kiraktuk a buszállomáson mi is megálltunk egy kicsit, hogy estére vásároljunk. Ekkor láttuk meg a képen is látható strandot, de végül nem mentünk külön oda, mentünk a boltba.
Misi: Rovaniemi a világ legnagyobb kiterjedésű városa.
A boltkereséssel gyakorlatilag a várost is bejártuk, így amellett döntöttünk, hogy megyünk a szállásra. Az út egy hídon át vezetett, és elmentünk a strand mellett is. Nem sokkal azután, hogy elhagytuk felmerült a teljesen érthető kérdés, ha nem sietünk sehova, jó az idő, van strand, akkor miért nem állunk meg?
Mivel ilyen kérdésre csak egy elfogadható válasz van, így megfordultunk, irány a strand! Parkolás az árnyékban, átöltözés a kocsiban, és már kiterítve a törülközők a fűben. Irány a part (...hív nagy a folyó...)!
Frissítően hideg volt a víz, de azért kicsit úszkáltunk benne, utána körbenéztünk a környéken, és a labda pattogásának ismerős hangja csábított minket egy társasághoz. Vadi számára biztos elégtétel lesz a következő történet, amelyben ezúttal nem őt tisztelte meg egy repülő állat végterméke. Ugyanis a mellettünk napozó három lány egyikét gyönyörű módon szarta le egy felettek elszálló sirály. Végig látszott az ürülék útja, majd bacsapódott az egyik lány combjába.
Bálint: Ádám csajokat keresett.
Bekéredzkedtünk, és bizonyítottuk, hogy "fociban is még mindig mi vagyunk a császárok". A játék után érdeklődtünk a bulizási lehetőségekről, biztató dolgokat meséltek, hogy a strandon minden este nagy élet van.
Több sem kellett nekünk, a maradás mellett döntöttünk, maximum a kocsiban alszunk, fiatalok vagyunk még. Ismételten átöltöztünk - most már bulira - felmarkoltuk az italokat és kajákat, jöhet a piknik.
Leültünk a domboldalra, megvacsoráztunk, és vártunk...
Sajnos reményeink nem váltak valóra, minden bizonnyal a rosszabb idő (ekkorra már fújt a szél, gyülekeztek az esőfelhők) miatt, ráadásul, akik ott voltak, azok sem a mi korosztályunkat képviselték (12-16 körüliek voltak).
Bálint: Én nem vártam semmire, aludtam.Balázs: Bálintot csak akkor ébresztettük fel, amikor jó csajok jöttek.
A vacsorával kapcsolatosan még fontos infó, hogy az előző napról megmaradt vaj felolvadt, a két virsli pedig olyan állagúvá vált, hogy megszabadaltunk tőlük.
Fél kilencig bíztunk abban, hogy nem a vihar, hanem egy party zúdul ránk, de végül el kellett fogadnunk az igazságot, a szállás felé vettük az irányt. Ha már arra jártunk, megnéztük, hátha Ranua tartogat számunkra egy kis esti szórakozást, de szomorúan észleltük, hogy az Északi-sarkon is nagyobb az élet, mint ott.
Bálint: Kemi után egy újabb szellemvárost ismertülnk meg.
Kis nehézségek árán, de megtaláltuk a szállást, ahol nem a tulajok, hanem a gyerekük és a barátai fogadtak minket (5, 10 év körüli fiú, akik annyit tudtak angolul, hogy mennyibe kerül a szállás). Megmutatták a házat, odaadták a kulcsot (közben beindítottam a szaunát), és kivettek a hűtőből egy pontosan ugyanolyan vajat és virslit (a csomagban szintén csak két darab volt), mint amit mi kidobtunk délután.
Ezzel a kis érdekességgel zárult a napunk, az utolsó lappföldi éjszakánk.
MI
